elmennél?


A szerző, Szlanka Zsolt 2006 óta él Angliában, ahol mosogatófiúként kezdett mindent elölről 37 évesen. Jelenleg tolmácsként, valamint marketing és üzleti tanácsadóként dolgozik saját cégein keresztül, angol állami vállalatoknak is, emellett pedig autóvezetést oktat saját autósiskolájában. E tevékenységeknek köszönhetően széles rálátása nyílik az angol társadalomra, a bevándorlók lehetőségeire, az angol és a magyar társadalom között feszülő különbségekre, valamint arra, hogy az itteni magyar bevándorlóknak milyen problémát jelent a beilleszkedés. Emiatt indította el másfél éve YouTube-videósorozatát, amely jelenleg több mint 100 részből áll, ezidáig több mint 500.000 alkalommal tekintették meg a kisfilmeket, és hetente készülnek újabb részek.

A videók sikere és követői folyamatos biztatása adott ihletet ahhoz, hogy elkészítse ezt a könyvet, amelyben minden fontos tudnivaló megtalálható azok számára, akik külföldre (elsősorban az Egyesült Királyságba) készülnek. Legyen szó akár munkakeresésről, ingatlanbérlésről, pénzügyi kérdésekről, új vállalkozás elindításáról, egészségügyi ellátásról vagy akár csak a mindennapi bevásárlásról.  Rengeteg olyan információ olvasható benne, amelyet sehol máshol nem lehet megtalálni, vagy csak hosszas utánajárással, bizonytalan forrásokból tudhat meg a téma iránt érdeklődő.

E kötet azonban nem csak az, aminek elsőre tűnik: átfogó tanácsadókönyv mindazoknak, akik Magyarországról külföldre készülnek. Ennél sokkal több. Társadalom- és politikakritika is olvasható benne. Szerénység, alkalmazkodás, tolerancia – ezek azok a területek, amelyeken a szerző szerint fejlődnünk kellene. A könyv fő célja tehát nem kevesebb, mint hogy rávilágítson, és megoldást mutasson a kivándorlók legnagyobb problémájára, a beilleszkedés és alkalmazkodás nehézségeire.
A fejezetek mindegyike olyan témát boncolgat, amellyel mindenkinek foglalkoznia kell, aki (akár ideiglenesen) egy idegen országban készül letelepedni, vagy esetleg már ténylegesen kint él. A könyv lapjain olyan útra indulnak együtt a szezővel, amelynek vagy éppen a megtapasztalása előtte áll vagy csak kíváncsi, hogy milyen is lenne/lett volna, ha Ön is nekivág. Sem ez a könyv, sem pedig a filmek nem azért születtek, hogy bárkit is arra biztassanak, hogy hagyja el a hazáját, családját. Csupán olyan támaszt, információcsomagot nyújtanak át, amely szükség esetén rengeteget jelenthet Önnek, barátainak, rokonainak, esetleg gyermekeinek.

Zsolt írásait folyamatosan áthatja a tapasztalataira épülő véleménye, miszerint a magyar társadalom egy zárt rendszer, amibe bekerülni nehéz, de ha már bent van az ember, akkor a kiskapukat könnyedén megtalálja, míg az angol társadalom egy nyitott rendszer, amibe bekerülni rendkívül egyszerű és mindenki egyforma esélyekkel indul, ha betartja a társadalom által már rég elfogadott és gyakorlott szigorú szabályokat.


Tartalomjegyzék


A szerző előszava


A kezdetek – Zsolté és a Tiéd


Mitől sikeresebbek mások az átlagosnál?


Kulturális különbségek, munkakeresés


Nyelvtanulás


A híres-hírhedt magyar depresszió


Gyakorlati útmutató Nagy-Britanniához


Így lesz angol jogosítványunk


Kultúrsokk külföldön és külföldről


Miben tud neked Zsolt segíteni?


Tökéletes önéletrajz, motivációs levél és kísérő levél


Ingatlanbérlés, vásárlás és eladás Angliában


Pénzügyek és vállalkozások Angliában


Terhes gondozás és gyermekszülés Angliában


Elmennél?


Birmingham jó választás lehet a számodra


Függelék


Alapvető cikkek árai az Egyesült Királyságban és Magyarországon


Szabálysértések és büntetési tételek


Néhány weboldal, amely segítségével Birmingham városát egy kicsit megismerheted


A szerző bemutatkozása


(A könyv A5-ös méretű és 200 oldal terjedelmű)


Munkatársak: Stündl Gáborné, Bokros Györgyi

Már döntött, és külföldön kezdett új életet? Vagy hosszabb időt töltött külföldön, de aztán mégis visszatért Magyarországra? Ossza meg tapasztalatait Zsolttal! Írja meg élményeit, hogy a második könyvébe az Ön történetei, tanácsai is bekerülhessenek!


Várjuk élményeit, történeteit a következő e-mail címre: Zsolt@Szlanka.com

Ingyenes könyvet szeretne? Kérem  kattintson ide!mailto:Zsolt@Szlanka.com?subject=Ingyenes%20K%C3%B6nyv%20k%C3%A9r%C3%A9se!mailto:Zsolt@Szlanka.com?subject=Ingyenes%20K%C3%B6nyv%20k%C3%A9r%C3%A9se!shapeimage_4_link_0

Könyvbemutató Európa legnagyobb könyvtárából Birmingham-ből az Egyesült Királyságból

       
     Vigyázat már hamisítják!

A könyv az Egyesült Királyságbeli munkakereséshez, letelepedéshez, ingatlanbérléshez, vásárláshoz és eladáshoz nyújt segítséget többek között!

 

Ne bízzon a hamisítókban!




     INGYENES Könyvet 
     kérek!
            (Csak kattintson ide!)


Csak kattintson ide!


Csak kattintson ide!

!mailto:Zsolt@Szlanka.com?subject=Ingyenes%20K%C3%B6nyv%20k%C3%A9r%C3%A9se!mailto:Zsolt@Szlanka.com?subject=Ingyenes%20K%C3%B6nyv%20k%C3%A9r%C3%A9se!mailto:Zsolt@Szlanka.com?subject=Ingyenes%20K%C3%B6nyv%20k%C3%A9r%C3%A9se!mailto:Zsolt@Szlanka.com?subject=Ingyenes%20K%C3%B6nyv%20k%C3%A9r%C3%A9se!shapeimage_6_link_0shapeimage_6_link_1shapeimage_6_link_2

Töltse le innen ingyen a könyv olvasásához szükséges, 
ingyenes PDF olvasóprogramot. (Csak kattintson ide!)http://www.adobe.com/hu/products/reader.htmlhttp://www.adobe.com/hu/products/reader.htmlhttp://www.adobe.com/hu/products/reader.htmlhttp://www.adobe.com/hu/products/reader.htmlshapeimage_7_link_0shapeimage_7_link_1shapeimage_7_link_2

Íme a legutóbbi cikk a könyvről amely a magyar sajtóban a METROPOL-ban jelent meg, amelyek megtekintéséhez csak kattintson az alábbi linkekre:

 

http://issuu.com/metro_hungary/docs/20140731_hu_budapest/43?e=0

 

 

http://www.metropol.hu/itthon/cikk/1211069-tenni-kell-a-boldogulasert

   Részletek a könyvből...

A legutolsó részhez érkeztünk a 16-ból


Terhesgondozás és gyermekszülés Angliában


Zs: Szeretettel köszöntök mindenkit mai vendégemmel, Samanthával, akivel az angliai terhesgondozásról és a terhességről fogunk beszélgetni. Kérlek, mutatkozz be kicsit!


S: Sam vagyok, korábban nővérként dolgoztam, jelenleg pedig szülésznő [midwife] vagyok, valamint órákat adok.


Zs: Azért választottam ezt a témát, mert olyan óriási a különbség ezen a téren is az Egyesült Királyság és Magyarország között, hogy úgy gondolom, ez a tudás mindenki számára hasznos lehet. Arra kérnélek, hogy magyarázd el, hogyan működik a rendszer. Hogyan viselkedjen például egy hölgy, ha kiderül, hogy terhes?


S: Amikor egy nő megtudja, hogy terhes, fel kell keresnie a háziorvosát. Általában ekkor már egy otthoni teszttel (mely a gyógyszertárakban ingyenesen beszerezhető) megállapította a terhességet, de ezt az orvos is megerősíti. Ezután a doktor jelenti az esetet a körzeti szülésznőnek, aki a gondjaiba veszi a kismamát. A szülésznők általában a körzeti orvosi rendelőben vagy az egészségügyi központban rendelnek. Amennyiben a hölgy az első gyermekét várja, akkor tízszer kell elmennie hozzájuk a terhesség ideje alatt, a további várandósságok alatt pedig nyolcszor.

Arra próbáljuk ösztönözni a hölgyeket, hogy amint úgy gondolják, hogy babát várnak, menjenek el a körzeti orvoshoz, hogy minél előbb egyeztetni [book] tudjanak a szülésznővel. Az első látogatás a szülésznőnél nagyon fontos, ezt booking visitnek [am. Jegyzékbe vétel – a szerk.] hívják. Ez általában abból áll, hogy a szülésznő átbeszéli a hölggyel és a partnerével a nő kórtörténetét, valamint elmagyarázza a terhesgondozás menetét. Azt is elmondja, hogy mire számítson a várandósság alatt, mi fog történni. Tehát ekkor a szülésznő gyakorlatilag a saját jegyzékébe veszi a kismamát (ezért is hívják booking visitnek). Az anya már ekkor eldöntheti, hogy otthon szeretne szülni, a kórházban vagy a szülőotthonban.


Zs: Ez azt jelenti, hogy ez a szülésznő fogja később világra segíteni a babát?


S: Nem, nem feltétlenül, de van rá lehetőség, amennyiben az anya az otthonszülés mellett dönt.  Amikor  a  kismama  eldöntötte,  hogy  hol szeretne szülni, egy újabb  vizit következik a szülésznőnél, aki foglal számára időpontot a kórházba ultrahangra, hogy megállapítsák a szülés várható időpontját.


Zs: Tehát a hölgynek már az első alkalommal el kell döntenie, hol szeretne szülni?


S: Nem, de lehetőleg minél előbb. Az első alkalommal a szülésznő megállapítja, hogy veszélyeztetett-e a terhesség, és amennyiben igen, mindenképp javasolni fogja a kismamának, hogy kórházban hozza világra a babát.


Az első vagy a második találkozás alkalmával a szülésznő elmondja a hölgynek, hogy mit ehet és mit nem, amíg áldott állapotban van. Általában azt szoktuk javasolni, hogy kerüljék a kéksajtokat, a pasztőrözés nélkül készült tejtermékeket, a nem teljesen átsült húst, egyenek teljesen megfőtt tojást, alaposan mossák meg a zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztás előtt, és természetesen ne szedjenek semmilyen gyógyszert a terhesség első három hónapjában, hacsak az orvos nem rendeli másként.


Zs: Van egy nagyon fontos kérdésem, ugyanis ha Magyarországon valaki terhes, azonnal fel kell vennie a kapcsolatot az orvossal, aki majd le fogja vezetni a szülést. Ott ugyanis a szülésznőgyógyászok segítik világra a babákat. Tudom, hogy ez itt nagyon másként működik, ezért is szerettem volna egy szakértővel megbeszélni a kérdést. Szóval csak hogy tisztázzuk: a kismama ekkor még egyáltalán nem is találkozott a szülész-nőgyógyásszal?


S: A terhesgondozás az Egyesült Királyságban teljesen másként működik. A családorvosok nem segíthetik világra a babákat. Ezt vagy a körzeti szülésznőcsoport egy tagja teszi meg, amennyiben a hölgy az otthonszülést választja, vagy a kórházban vagy a szülőotthonban dolgozó bába, és vannak külön szakorvosok (akiket obsterician [am. szülész] hívnak), akik a kockázatos szüléseket vezetik le. Vagyis ha az első alkalommal kiderül, hogy a terhesség veszélyeztetett, akkor a körzeti szülésznő egy specialistához utalja a kismamát, aki majd világra segíti a babát.


Zs: Magyarországon a körzeti orvosnak nagyon kevés rálátása van a dologra, hiszen a nő már a terhesség elején azzal az orvossal konzultál, akinél szülni szeretne.


S: Itt, Angliában vagy a szülésznő vagy pedig (veszélyeztetett terhesség esetén) a konzultáns felelős a kismamáért.


Zs: Magyarországon a hölgyek megválaszthatják az orvost és a szülésznőt is, de a bába szerepe nem igazán hangsúlyos – vagyis a doktoré a felelősség. Van lehetősége itt a kismamának megválasztania az orvost vagy a szülésznőt, vagy pedig mindenképp a körzetileg illetékeshez kell fordulnia?


S: A hölgyeket általában egy szülésznőcsoporthoz utalják, tehát nem egy bábáról van szó, hanem egy csapatról. A veszélyeztetett terheseket specialistához irányítják, és ez az orvos általában a kismama problémájára szakosodott, ha például ikerterhességről van szó, akkor egy olyan szakorvoshoz utalják, aki az ikerszülésekre specializálódott.


Zs: Magyarországon sajnos az a helyzet, hogy ha valaki többet fizet az orvosnak – a hálapénzről beszélünk, de sajnos ez hatalmas összegekre rúghat –, az jobb és szakszerűbb ellátásra számíthat. Ez az állam tudtával működik, szemet hunynak a gyakorlat e fölött, azonban ez nem előnyös a kismamák szempontjából. Szóval, ha egy hölgy nagyon jó ellátásban szeretne részesülni, akkor nagy összeget kell kifizetnie. Nem nevezném korrupciónak, de semmiképp sem egészséges rendszer. Itt ez, hogy működik?


S: Természetesen a terhesgondozás ingyenes, szóval mindenki ugyanazt az ellátást kapja. Vannak magánklinikák is, melyek azonban meglehetősen drágák…


Zs: Elméletileg Magyarországon is így van, ezért is nagyon furcsa ez a szituáció, hogy nemcsak a magánklinikákon kell fizetni, hanem az elvileg ingyenes kórházakban is.


S: Ez itt nem történhet meg.


Zs: Mi a helyzet a magánpraxisokkal?


S: A kismamának lehetősége van magánklinikán szülni, vagy független bábát fogadni. Azonban ez   egyrészről  nagyon  drága,   másrészről  pedig  a  független  szülésznőnek   nincs biztosítása, vagyis ha valami probléma adódik a szülés közben, akkor nem lesz miből fedezni a kismama kórházi ellátását, illetve kártérítést sem igényelhet. Ezek miatt nem sokan választják ezt a lehetőséget.


Sok nő fizet azért, hogy több ultrahangot készítsenek a magzatról, valamint a 3- és a 4D-s ultrahangok, melyek részletesebb képet adnak a babáról, szintén nem ingyenesek. A  baba alaposabb  kivizsgálásáért  is  sokan  fizetnek,  ám ezeken kívül minden más ingyenes.  Amikor az orvos és a bába megállapította a terhességet, akkor következik az úgynevezett dating scan [am. Előjelző ultrahang – a szerk.]. Ehhez a kismamának el kell mennie egy kórházba, vagy vissza kell térnie a szülésznőhöz, ott végzik el ugyanis az ultrahangos vizsgálatot, és a baba súlya alapján megállapítják a szülés körülbelüli időpontját. Erre általában a terhesség 8. és 12. hete között kerül sor, vagyis a booking visit után. Mindenki két ultrahangos vizsgálatra jogosult egy terhesség alatt. Az egyik a szülés időpontjának megállapítására szolgál, erről beszéltem az imént; a másik pedig a 20. hét környékén esedékes, amikor is az esetleges fejlődési rendellenességet igyekeznek kiszűrni. Néhány kismamának több ultrahangos vizsgálatra is szüksége lehet, hogy figyeljék a baba növekedését, amennyiben úgy tűnik, hogy eltérés van a normális fejlődési ütemhez képest. Az ultrahang után a hölgy a 16. hét környékén ismét elmegy a szülésznőhöz, aki megkérdezi tőle, hogy szeretne-e olyan tesztet, mellyel a Dawn-szindrómát és más betegségeket ki lehet szűrni. Vesznek tőle vért, megnézik, hogy nem lépett-e fel vashiány, valamint különböző fertőzésekre és vírusokra is tesztelik a vért, mint a HIV, a Hepatitis, szifilisz, és megnézik a rubeola immunitását.


Legközelebb a 20. hét környékén találkozik a bába a kismamával, és megnézi az előzőleg készített ultrahangot. Aztán a 25. héttől már elkezdi mérni a hölgy pocakját, hogy figyelje a baba növekedését. A szülésznő minden alkalommal megméri a kismama vérnyomását, megvizsgálja a vizeletét. Erre a preeclampsia kiszűrése miatt van szükség, mely egy mind az anyára, mind a babára nézve életveszélyes, magas vérnyomással, valamint a vizelet fehérjeszintjének megemelkedésével járó állapot. A szülésznő azt is minden alkalommal megkérdezi, hogy mozog-e a baba, valamint hogy hogyan érzi magát a kismama. A 20. héttől egy kis kézi készülékkel megfigyeli a baba szívverését is, melyet az anya is meghallgathat.


A 28. héten a szülésznő ismét vért vesz, hogy megállapítsa, nem alakult-e ki vashiány a kismamánál, valamint ellenőrzi az antitestek jelenlétét. Amennyiben vashiány lépett fel, akkor vastablettát ír fel, hogy megelőzze a szülés alatti vérszegénységet. Ezen felül minden alkalommal átvesszük az étkezés fontosabb pontjait, elmondjuk az anyának, hogy tartózkodni kell az alkoholtól és a dohányzástól. Elfelejtettem említeni, de a terhesség elején megmérjük a kismama szénmonoxid-szintjét is, és amennyiben dohányzik, akkor beutaljuk egy olyan kollégához, aki segít neki a leszokásban. A szülésznő minden alkalommal figyelmezteti a kismamát arra, hogy fontos, hogy formában maradjon a terhessége alatt. Ajánl számára terhes tornát, elmondja ennek előnyeit.


A 25. hét környékén a leendő anyukának ki kell töltenie egy formanyomtatványt, mely a Gyes-hez [child benefit] szükséges, illetve ekkor már mindenképpen jelentenie kell a terhességet a munkaadójának. Rengeteg weboldal foglalkozik azzal, hogy milyen támogatásokra jogosult az anyuka, de ebben természetesen a szülésznő is segít.


Zs: És mi történik, ha elérkezik a szülés ideje?


S: A terhesség előrehaladtával a szülésznő megkéri az anyukát, hogy készítsen „szülési tervet”, vagyis – amennyiben még nem tette meg – döntse el, hol és hogyan szeretné világra hozni a babát. Megbeszélik, hogyan szeretné táplálni a babát: szoptatni szeretné-e vagy pedig cumiztatni.


A szülésznő javasolja az anyukának, hogy maradjon aktív, legyen indulásra kész, egyen, igyon bőséggel, stb. Praktikus tanácsokkal is ellátja a kismamát, például, hogy a biztonsági övet a pocakja alatt és felett vezesse át, hogy amennyiben balesetet szenvednek, a babát a lehető legkisebb sérülés érje.


Zs: Mi a következő lépés, miután az anyuka elkészítette a szülési tervet?


S: Mindenek előtt, ha ez az első terhessége, akkor a bába megkérdezi, hogy szeretne-e tanfolyamra menni, hogy megtudja, mire kell számítania, és milyen fájdalomcsillapítókat kaphat. Amikorra elérkezik a szülés ideje, az anyuka már eldöntötte, hol szeretne szülni, ezért a szülésznő tájékoztatja a vajúdás szakaszairól, hogy tudja, mikor kell segítséget hívnia, vagy bemennie a kórházba. Amikor a szülésre kerül a sor, általában egy szülésznő segíti világra a babát – hacsak nem történik valamiféle probléma.


Zs: Ha jól értem, még mindig nem találkoztunk az orvossal?


S: Nem, orvosra nincs is szükség, ha nem adódik komplikáció, vagy nem volt veszélyeztetett a terhesség. Vagyis a legtöbb hölgynél a bába vezeti le a szülést.


Zs: Magyarországon, ha valaki nem megy el szülész-nőgyógyászhoz, amint kiderül, hogy terhes, akkor mindenki pánikba esik. Természetesen itt a szülésznők képzése magasabb szintű, illetve más beavatkozásokat is végezhetnek el.


S: A szülés után az anyuka még aznap távozhat a babával, vagy ha szeretné, akkor egy éjszakát benntölthet az otthonban, vagy – komplikált esetben – addig maradnak, amíg ő is és a baba is jól vannak annyira, hogy hazamehessenek. A legtöbben maximum egy éjszakát maradnak, hiszen a körzeti szülésznőcsapat, amelyhez terhes gondozásra járt a kismama, továbbra is foglalkozik majd vele. Általában a hazaérkezés másnapján mennek ki először a szülésznők a családhoz, és a szülést követő 28 nap során követik nyomon a kismama és a baba állapotát. A legtöbb esetben csupán három-négy látogatásra van szükség, azután a szülésznők átadják a családot a védőnőnek [health visitor]. A védőnők olyan egészségügyi dolgozók, nővérek, akiket kifejezetten babák és kisgyerekek ellátásra képeztek ki, ők általában a gyermek iskoláztatásáig kísérik figyelemmel a fejlődését.


Zs: Jól értem akkor, hogy az orvos alapesetben az egész folyamatból kimarad?


S: Igen, általában ez így van. Amennyiben az anya valami miatt császármetszéssel szül, melyet természetesen orvos hajt végre, akkor az orvos foglalkozik vele, és ő is bocsátja haza, általában háromnapos kórházi ellátás után.


Zs: Egy esetben tolmácsként voltam jelen, amikor a szülésznő kiérkezett a családhoz az első látogatás alkalmával. Egy piros könyvet hozott magával. Elmondanád, hogy mi ez?


S: Ez a piros könyv a gyermek személyes egészségi könyve, tehát minden egyes alkalommal, amikor orvoshoz, fogorvoshoz vagy bármilyen egészségügyi kezelésre megy, a szülőknek magukkal kell vinniük ezt a könyvet, hogy felvezethessék bele az adatokat. Ezt nagyjából a gyermek 5 éves koráig, az iskoláztatásáig kell vezetni, tulajdonképpen a gyermek egészséges fejlődését hivatott dokumentálni. A terhesség alatt a kismama is kap egy mappát, melyben minden kezelés dokumentációja megtalálható, és melyet minden egyes vizsgálatra magával kell vinnie. (Ez, az ország ezen részén, általában zöld.) Így azok, akik éppen vizsgálják, értesülhetnek az állapotáról, és arról, hogy milyen vizsgálatokon esett már át.


Zs: Nagyon érdekes volt, hogy amikor a szülésznő körbenézett a lakásban, és észrevette, hogy nincs füstjelző, adott egy tájékoztatót a kismamának, mivel a tűzoltók ez esetben ingyen kiszállnak, és beszerelik a füstérzékelőt.


S: Ez így van.


A szülésznő arról is felvilágosítja a szülőket, hogy milyen pózban aludjon a baba, hogy mennyire legyen betakarva, hiszen ezek bölcsőhalálhoz vezethetnek. Tanácsokat ad az etetéssel és a tápszer biztonságos elkészítésével kapcsolatban, regisztrálja, anyakönyvezi a babát – ez utóbbinak a születést követő 6 héten belül meg kell történnie.


Zs: Magyarországon a születés után meg kell mondani a baba nevét…


S: Nem, itt van rá 6 hét. A kórházban a baba cédulájára az anya családnevét és a születési dátumot írják, hogy azonosítani tudják.


Zs: Ez olyan, mint egy vonalkód, nem? *nevetnek* Egy másik fordítás alkalmával egy hölgy nem akart babát, és a háziorvos esemény utáni tablettát javasolt neki…


S: Igen, van az esemény utáni tabletta, illetve a fogamzásgátló tabletta (ez utóbbit rendszeresen kell szedni), és az Egyesült Királyságban mindkettő ingyenes. Még a 7.50£-os receptírási díjat sem kell kifizetni.


Zs: Köszönjük a nagyon alapos és kimerítő tájékoztatást. Mi az, amit kiemelnél így a végén?


S: Fontos, hogy a hölgy azonnal elmenjen a háziorvosához, amint úgy gondolja, hogy terhes, azért, hogy mielőbb fel tudja venni a kapcsolatot a szülésznővel. Ne igyon alkoholt, és ne dohányozzon, kövesse az étkezési tanácsokat, melyeket a szülésznőtől kapott.


Zs: Nagyon köszönjük ezeket a hasznos tanácsokat! Kérlek, fogadd szeretettel! *Egy csokrot nyújt át* Hadd, adjak puszit is!


S: Én köszönöm, hogy itt lehettem!



“elmennél?”

Kedves Olvasó!


  Útmutatót adtam, valamint ablakot nyitottam egy új országra, ahol eltérőek a társadalmi normák, a szokások, és mások az elvárások, mint otthon.

 

  Fontold meg jól mielőtt lépni szeretnél, hogy képes vagy-e az új ismeretek birtokában az elvárásoknak megfelelően alkalmazkodni és megfelelni a fogadó ország kialakult előírásaihoz, szokásrendjéhez? Rendelkezel-e azokkal az emberi tulajdonságokkal, képességekkel, mely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy sikeres légy?

 

  Ha válaszod igen, akkor élj a lehetőséggel, mert rajtad múlik minden!

 

Ismétlem:

 

A sikered múlik:


•a nyelvismereteden,

•a fogadó ország előírásainak  ismeretén,

  1.        az induló  "tőkéden", /pénz nélkül nem szabad elindulni               

          a nagyvilágba/

•a talpraesettségeden,

•a rátermettségeden,

•az informáltságodon,

•a kitartásodon.


  Gondolkodni kell, mielőtt elhatározásra jutsz, de lépni csak az után lépj, hogyha alaposan feltérképeztél minden körülményt!


  A legjobbakra kell számítani, de mindíg a legrosszabbra kell felkészülni és akkor nem érhet meglepetés vagy csalódás! Annak érdekében, hogy legyen Neked is kapcsolati tőkéd, amikor nekivágsz a nagyvilágnak, íme, ahol jómagamat, a csapatomat és a szolgáltatásainkat elérheted:

Az interneten: www.SzlankaZsolt.com

  A Facebook-on: www.facebook.com/SzlankaZsolt ahol több csoportom és oldalam is megtalálható

E-mailben: Zsolt@Szlanka.com

A központi irodám számán: +44 (0) 121 366 0093

Mobitelefonomon: +44 (0) 7737 108 717

  Amennyiben szeretnél értesítést kapni a soron következő könyvemiről vagy fontos információkról, változásokról iratkozz fel a levelezőlistámra!

Zsolt@Szlanka.com

  Várom azon személyek jelentkezését, akiknek olyan történetük van (nem csak feltétlenül sikerstory-ra gondolok) amelyeket szívesen megosztana másokkal a következő írásomban, amely egyéni élményeket, történetek fog bemutatni és megosztani másokról másoknak, akár rólad is!


Birmingham jó választás lehet a számodra!

  Birmingham az Egyesült Királyság második legnagyobb saját önkormányzattal rendelkező városa. Az Angol Ipari Forradalom gépházaként szerezte hírnevét, ami oda vezetett, hogy Birmingham-et a "világ műhelyeként" emlegessék. A mai napig az Egyesült Királyság exportjának több mint negyede Birmingham térségéből származik.

  Londonhoz képest Birminghamben a lakhatás és a közeledés is olcsóbb, amely fontos szempont lehet kiköltözés előtt. Birmingham kulturálisan és etnikailag is színes város.

  Amennyiben a könyvben olvasottak alapján megérett a gondolat, vagy megerősítést kaptál abban, hogy szeretnél kiköltözni (akár egy másik városba), akkor ebben is szívesen segítek csapatommal neked.


A szerző

Szlanka Zsolt

  1969. október 8-án születtem Hatvan városában. 2006-ban az Egyesült Királyságba költöztem. Boldog házasságban élek feleségemmel, Györgyivel, van egy 11 éves kisfiam, Szabolcs. Középiskolai tanulmányaimat Aszódon végeztem, majd a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi karán közgazdasági szakirányú humánerőforrás-menedzser diplomát szereztem. A kommunizmus idején, kötelezően orosz nyelvet tanultam nyolc éven keresztül, majd magánúton megtanultam németül, később pedig angolul. Többek kérésének eleget téve, néhány adat rólam: magasságom 185cm, versenysúlyom 89kg. Kedvelt időtöltéseim: olvasás, teniszezés, úszás, motorozás. Kollégáim azt mondják: nekem jó dolgozni, de velem nem. Maximalista vagyok, mind önmagammal, mind a környezetemmel szemben.



Meglepetés!


Az én ajándékom MINDENKINEK aki csatlakozik a Zsolt Szlanka nevű Facebook csoportomhoz, hogy ajándékba, INGYEN odaadom az “elmennél?” című könyvem teljes verzióját!


Nem kell hozzá mást tennie, csak csatlakozzon a csoportomhoz egy kattintással ide:

https://www.facebook.com/groups/125663440940891/


Magyar copyright                                                                                                                                         International copyright   

Szlanka Zsolt                                                                                                                                                 2014 by Zsolt Szlanka

Budapest, Magyarország                                                                                                                            Birmingham, United Kingdom

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 002940



Tisztelt Olvasóim írták:

Kedves Zsolt!


Sokáig gondolkodtam, hogy miként tudnám megfogalmazni, mennyire hálás vagyok a könyvéért, de őszintén szólva semmi értelmes nem jutott eszembe, úgyhogy egyszerűen csak megköszönöm.

Köszönöm hogy gondolt ránk és megírta. Köszönöm hogy elküldte és végül, de nem utolsósorban köszönöm hogy ha eljön az ideje, nyugodtabban vágok neki Angliának, mert tudom, hogy él ott valaki, akihez szükség esetén bátran fordulhatok tanácsért.


Tisztelettel:

László Kata



Tisztelt  Zsolt!


Mint kerte konyve kiolvasasa utan jelezzek vissza hogy tetszett-e.

Gratulalok, minden benne van amit barkinek is tudnia kell ha Angliaban el. Bar mar ot eve vagyok en is kint meg mindig akadt uj informacio es, hogy megvan a konyv, zsebszotarkent akar, barmikor eloveheto ha tanacsra van szuksegunk es ujra beleolvashatunk. Halas koszonet megegyszer a faradhatatlan munkajaert es kulon koszonet, hogy megkaphattam konyvet

elektronikus konyv formatumban.


Minden jot.

Biro Hajni



Kedves  Zsolt!


Engedd meg ezt a megszolitast Nekem.Koszonettel megkaptam a konyvedet es meg kell mondjam meg tegnap este vegig is olvastam. Nem tudtam letenni  pedig akartam, mert reggel koran kellett kellnem.

Magavalragado olvasmanyos   segitokesz es nagyon pozitiv kisugarzasu konyv. Nagyon orulok,hogy amikor kijottem Angliaba /2010.oszen/ akkor ratalaltam az oldaladra  A Facebookon. Ezaltal nekem most sok ismeros anyag volt leirva, amit termeszetesen orommel olvastam ujra. Biztos vagyok benne ,hogy sokaknak nagy segitseg es utbaigazitas. Tobbek kozott nekem is hiszen en is egy "koszonom, jo napot, jo ejszakat"  semmitmondo nyelvtudassal erkeztem.Tehat  most visszalepek az oldalra es megrendelem a konyvet ,koszonetem es gratulaciom jeleul.


Maradok tisztelod: Szokai Agnes



Szia Zsolti!


Boldog szülinapot kívánok! Köszönöm a könyvedet, élvezettel olvastam a kézzel fogható valóságot, a szembesülést az átlagos magyar ember hiányosságaival, önteltségével és olykor butaságával. Ha az útnak indulók a kezükbe veszik, és bárhová is mennek, sokat tanulhatnak belőle, elgondolkozhatnak azon, "vendégségbe megyünk" vagy a világot akarjuk/szeretnénk megváltani "huszáros magyarsággal". Gratulálok, büszke vagyok rád!


Nádasdy Ferenc




Üdvözlöm Zsolt!


Köszönöm szépen a könyvet. Számomra igen hasznos volt, könnyebben áttekinthetőbbé válik a kiemelt kérdések alapján amit beillesztett. Én 9 évig tanultam németül és nem voltam rá túlságosan fogékony, lehet azért, mert nem fordítottam rá kellő figyelmet és az angolt csak tanulgattam közben így néha pl. egy magyar szót nem németre fordítottam le hanem angolra. Most már OKJ-s külkereskedelmi iskolába járok, ahol kezdő szinten tanulom az angolt de a kiejtésre, önmagam kifejezésére több figyelmet fordítok mint a szavak tanulására. Így jól jött a könyvből pár hasznos tanács a nyelvtanulással kapcsolatban. Érdekes lesz egy olyan szótárból tanulni, amiben nincsen magyar szó.Végül is, aki Angliában akar élni, annak muszáj megtenni bizonyos fontos lépéseket.

Ami még kifejezetten tetszett a könyvben, az a vallásokra való kitérés, az állás keresés illetve a "Mitől sikeresebbek mások az átlagosnál?" szövegrész.

A könyv hosszasan beszámol a munkavállalásról és a letelepedésről/ottlakásról, mivel ezek a fő témák, én nem is bántam hogy voltak kisebb kitérések, személyes tapasztalatok mert ezeket muszáj beletenni, hogy az olvasó megértse, hogy mi-miért van.

Szerintem nagyon hasznos ez a könyv annak, aki tervezi a letelepedést Angliában, van egy kiinduló pont és nem úgy mennek oda, hogy abszolút nem tudnak semmiről semmit.Szerintem hasznos és építőjellegű.

Köszönöm, hogy elolvashattam.


Tisztelettel: Wasser István




Kedves Zsolt!


Először is szeretném megköszönni az e-könyvet. Jó megfogalmazású, hasznos kiadvány, megfűszerezve azzal a nézettel amit én is osztok, alázattal, egymást segítve, mindenkit elfogadva, így érdemes ide kijönni és hozzáállni a dolgokhoz. Nem tudtam abbahagyni az olvasást, végigolvastam.

Köszönöm szépen!


Netuschill Károlyné, Hajni


Íme a második interjúm szintén az InfoRádiónak

Meghívó a Magyar InfoRádióban a VILÁGSZÁM UTAZÁSI MAGAZINBAN elhangzó első interjúmra



A könyvem nem tartalmazza az Angol Oktatási Rendszer Részletes Bemutatását, miután az a megjelenés után készült, ezért ide beillesztettem a legújabb filmemet!

BBC Television Birmingham


1 rész:

BREXIT vagy BREXIF? Olyan kérdésekre kaphat ebben a néhány percben a Tisztelt Néző választ amelyek sokunk sorsát megváltoztathatja!




1. Mit is szavazott meg a Parlament?

2. Mit is írt alá Theresa May?

3. Mi fog történni ezekután?

4. Mire számíthatnak az Európai Uniós vendégmunkások?

5. Skócia - Nicola Sturgeon csavarja a történetben

2. rész:

BREXIT, BRIT Kormányváltás, ÚJ KRESZ és Vezetési Vizsga, Munkalehetőség, £100 Támogatás

Mindezeket a VÁLTOZÁSOKAT Érthetővé, Követhetővé teszek ebben a filmben!




  1. 1. BREXIT vagy BREXIF?

  2. 2. Időközi választás!

  3. 3. BRIT Kormányváltás!

  4. 4. Változás a KRESZ-ben

  5. 5. 2017 December 4-én változik a Gyakorlati Vezetési vizsga

  6. 6. £100 támogatás

  7. 7. Munkalehetőség

3. rész

Legfrissebb hírek a BREXIT-ről és a Kormányváltásról!

Ígéretemhez híven elkészítettem a választások utáni elemzésemet.




BridgeAutosiskola.html
Gepjarmuvezeto_oktato.html
Ugyvezeto.html
Tolmacs.html
Tanacsado.html
Autós OktatóGepjarmuvezeto_oktato.htmlGepjarmuvezeto_oktato.htmlshapeimage_14_link_0
       Íróshapeimage_15_link_0
AutósiskolaBridgeAutosiskola.htmlBridgeAutosiskola.htmlshapeimage_16_link_0
TanácsadóTanacsado.htmlTanacsado.htmlshapeimage_18_link_0
Üdvözölömshapeimage_19_link_0
FordítóTolmacs.htmlTolmacs.htmlshapeimage_20_link_0
ÜgyvezetőUgyvezeto.htmlUgyvezeto.htmlshapeimage_21_link_0
BridgeAutosiskola.html
Gepjarmuvezeto_oktato.html
Ugyvezeto.html
Tolmacs.html
Tanacsado.html
OktatóGepjarmuvezeto_oktato.htmlGepjarmuvezeto_oktato.htmlshapeimage_28_link_0
       Íróshapeimage_29_link_0
AutósiskolaBridgeAutosiskola.htmlBridgeAutosiskola.htmlshapeimage_30_link_0
TanácsadóTanacsado.htmlTanacsado.htmlshapeimage_32_link_0
ÜdvözölömWelcome.htmlWelcome.htmlshapeimage_33_link_0
ÜgyvezetőUgyvezeto.htmlUgyvezeto.htmlshapeimage_34_link_0